Sziasztok, Manók! :)
Örömmel látom, hogy újra egyel többen vagyunk, bár ez a szám még akkor is alacsony...
A következő rész jövő vasárnap érkezik, mert bár nyaralni megyünk, előre megírtam, hogy tudjam időben hozni.
Jó olvasást! :)
Miután vége lett a ministráns tábornak, az élet visszatért a
rendes kerékvágásba a plébánián, egy dolgot kivéve. Boróka továbbra sem
tudta kiverni a fejéből a kispapot, ez pedig minden cselekvése rovására
ment. Bogi néha titokban figyelte a lányt, hátha rájön, mi a baja a
lánynak, de csak nem sikerült kiderítenie.
A tábort követő héten került sor a Szent Magdolna templom búcsújára, a kisváros testvértelepülésén, amire természetesen a plébánia apraja-nagyja izgatottan készült.
Magdolna-napot megelőző délután indultak, mert a testvérváros nem volt éppen közel.
Antal atya kilenc személyes Fordja már odakint várakozott a kapu előtt, mindenki indulásra készen állt, mikor Mária néni még nekiállt az ötödik felé sütemény elkészítésének.
-Mária néni! Erre most nem érünk rá! - kiáltott be a konyhába István atya.
-Jaj, pedig ezt még muszáj elkészítenem, ez a kislányok kedvence!
-Engem most az sem érdekel, ha magának a római pápának a kedvence, akkor is indulnunk kell! - jelent meg az ajtóban Antal atya félig már ősz feje.
Hiába volt minden puffogás: Mária néni ragaszkodott hozzá, hogy megsüsse a sütit. Mivel senki nem akarta otthagyni a plébánia konyhatündérét, nem indultak el nélküle.
Így viszont 20 perces csúszásba kerültek, és félő volt, hogy lekésik az előesti szentmisét.
Az úton éppen ezért mindenki roppant mód idegeskedett, ami nem volt jó hatással Antal atya vezető képességeire.
-Atya, vigyázzon, egy róka! - sikkantott fel Bogi ijedten, mikor majdnem elütötték szegény, vörösbundás állatot.
Annus és Zsófika ragaszkodtak hozzá, hogy Boróka mellett, és leghátul ülhessenek, így a lánynak nem ez volt élete legnyugodtabb utazása. A kicsik két oldalról folyamatosan húzták az agyát a különböző hülyeségeikkel.
Boróka egy darabig tűrte, de aztán megelégelte a dolgot.
-Még egy ilyen húzás, lányok, és helyet cserélek anyukátokkal! - fenyegette meg őket Boró.
Bogi kibújt Tamás ölelő karjai közül, és hátrafordult.
-Szóljál ám, ha nagyon nem bírod! - mosolygott a lányra.
-Ha most elcsendesednek, szerintem rendben leszek.
Zsófika Boró vállára hajtotta a fejét, és szerencsére öt perc múlva már aludt is. Annus egyedül már nem élvezte a nagylány szivatását, és duzzogva nézte az elhaladó tájat.
Boróka megkönnyebbülten sóhajtott fel, ugyanakkor rémülten össze is rezzent. Most, hogy nem volt, ami lekösse a figyelmét, - még ha az olyan idegesítő legyen is, mint a kislányok - akaratlanul is szeme elé tolultak a képek a kispapról agya egy hátsó, rejtett zugából. Inkább elővette a naplót, és olvasni kezdett.
A tábort követő héten került sor a Szent Magdolna templom búcsújára, a kisváros testvértelepülésén, amire természetesen a plébánia apraja-nagyja izgatottan készült.
Magdolna-napot megelőző délután indultak, mert a testvérváros nem volt éppen közel.
Antal atya kilenc személyes Fordja már odakint várakozott a kapu előtt, mindenki indulásra készen állt, mikor Mária néni még nekiállt az ötödik felé sütemény elkészítésének.
-Mária néni! Erre most nem érünk rá! - kiáltott be a konyhába István atya.
-Jaj, pedig ezt még muszáj elkészítenem, ez a kislányok kedvence!
-Engem most az sem érdekel, ha magának a római pápának a kedvence, akkor is indulnunk kell! - jelent meg az ajtóban Antal atya félig már ősz feje.
Hiába volt minden puffogás: Mária néni ragaszkodott hozzá, hogy megsüsse a sütit. Mivel senki nem akarta otthagyni a plébánia konyhatündérét, nem indultak el nélküle.
Így viszont 20 perces csúszásba kerültek, és félő volt, hogy lekésik az előesti szentmisét.
Az úton éppen ezért mindenki roppant mód idegeskedett, ami nem volt jó hatással Antal atya vezető képességeire.
-Atya, vigyázzon, egy róka! - sikkantott fel Bogi ijedten, mikor majdnem elütötték szegény, vörösbundás állatot.
Annus és Zsófika ragaszkodtak hozzá, hogy Boróka mellett, és leghátul ülhessenek, így a lánynak nem ez volt élete legnyugodtabb utazása. A kicsik két oldalról folyamatosan húzták az agyát a különböző hülyeségeikkel.
Boróka egy darabig tűrte, de aztán megelégelte a dolgot.
-Még egy ilyen húzás, lányok, és helyet cserélek anyukátokkal! - fenyegette meg őket Boró.
Bogi kibújt Tamás ölelő karjai közül, és hátrafordult.
-Szóljál ám, ha nagyon nem bírod! - mosolygott a lányra.
-Ha most elcsendesednek, szerintem rendben leszek.
Zsófika Boró vállára hajtotta a fejét, és szerencsére öt perc múlva már aludt is. Annus egyedül már nem élvezte a nagylány szivatását, és duzzogva nézte az elhaladó tájat.
Boróka megkönnyebbülten sóhajtott fel, ugyanakkor rémülten össze is rezzent. Most, hogy nem volt, ami lekösse a figyelmét, - még ha az olyan idegesítő legyen is, mint a kislányok - akaratlanul is szeme elé tolultak a képek a kispapról agya egy hátsó, rejtett zugából. Inkább elővette a naplót, és olvasni kezdett.
Január 16., kedd
Drága Virágszálaim!
Ma volt a napja, hogy Zoli megkeressen az egyetem aulájában.
A hétfőnk Gabival elég kellemetlen hangulatban zajlott. Szerencsére úgy adódott, hogy nagyon hamar felkeltem, ő pedig még aludt, ezért gyorsan elmentem a suliba, és délután négyig ott ültem. Az este már gázosabb volt, de én próbáltam vele kedves lenni. Remélem, nem sokáig fog duzzogni.
Reggel izgatottan készülődtem, sokáig gondolkodtam rajta, hogy szoknyát vagy nadrágot vegyek, meg más ilyen apróságokon. Persze figyeltem rá, hogy Gabit ne bántsam meg, de nagyon rossz érzés volt, hogy összevesztünk, és nem tudok vele mindent megbeszélni.
Délelőtt a suliban egy előadásra kellett csak beülnöm, de persze nem tudtam jól koncentrálni, pedig az egyik kedvenc profom tartotta.
Igaz, hogy már tizenegykor kiszabadultam, mégis rohantam le az aulába. Tudtam, hogy még egy órát tuti várnom kell, de legalább addig is át tudom gondolni, hogy mit fogok mondani Zolinak.
-Szia, Kati! - ijedtemben majdnem kicsúszott a kávés papírpohár a kezemből. Az asztalka túloldalához Laci húzott oda egy széket.
Ma volt a napja, hogy Zoli megkeressen az egyetem aulájában.
A hétfőnk Gabival elég kellemetlen hangulatban zajlott. Szerencsére úgy adódott, hogy nagyon hamar felkeltem, ő pedig még aludt, ezért gyorsan elmentem a suliba, és délután négyig ott ültem. Az este már gázosabb volt, de én próbáltam vele kedves lenni. Remélem, nem sokáig fog duzzogni.
Reggel izgatottan készülődtem, sokáig gondolkodtam rajta, hogy szoknyát vagy nadrágot vegyek, meg más ilyen apróságokon. Persze figyeltem rá, hogy Gabit ne bántsam meg, de nagyon rossz érzés volt, hogy összevesztünk, és nem tudok vele mindent megbeszélni.
Délelőtt a suliban egy előadásra kellett csak beülnöm, de persze nem tudtam jól koncentrálni, pedig az egyik kedvenc profom tartotta.
Igaz, hogy már tizenegykor kiszabadultam, mégis rohantam le az aulába. Tudtam, hogy még egy órát tuti várnom kell, de legalább addig is át tudom gondolni, hogy mit fogok mondani Zolinak.
-Szia, Kati! - ijedtemben majdnem kicsúszott a kávés papírpohár a kezemből. Az asztalka túloldalához Laci húzott oda egy széket.
"Micsoda klisé ez a fordulat! Semmi eredeti nincs benne " - csóválta a fejét elégedetlenül Boróka.
-Szia, Laci! Nahát, micsoda meglepetés! Nem is tudtam,
hogy te is ide jársz! - zavartan gyűrögettem a szoknyámat. Magamban még
hozzátettem: "Bár amilyen szerencsétlen vagy, gondolhattam volna, hogy
nem műszakis vagy egyéb reálos vagy."
-Pedig de. Történelem szakra.
"Basszus, akor rohadt gáz, hogy fél év után sem ismerem meg a csoporttársaimat!"
-Ó, ez fura. Én is töris vagyok, de még nem láttalak egy előadáson sem.
-Lehet, hogy csak nem figyeltél. Nem vagyok egy feltűnő jelenség...
"Ebben sajnos egyet kell, hogy értsek."
-Á, biztos nem olyan vészes a helyzet!
-De - bólogatott letörten. - Eddig csak egy barátnőm volt. Ő is elhagyott egy hónap után.
"Persze, mert szerencsétlen vagy."
-Ijj...
Nem nagyon tudtam mit mondani erre. Már az is fura volt, hogy ide terelődött a beszélgetés.
-Pedig de. Történelem szakra.
"Basszus, akor rohadt gáz, hogy fél év után sem ismerem meg a csoporttársaimat!"
-Ó, ez fura. Én is töris vagyok, de még nem láttalak egy előadáson sem.
-Lehet, hogy csak nem figyeltél. Nem vagyok egy feltűnő jelenség...
"Ebben sajnos egyet kell, hogy értsek."
-Á, biztos nem olyan vészes a helyzet!
-De - bólogatott letörten. - Eddig csak egy barátnőm volt. Ő is elhagyott egy hónap után.
"Persze, mert szerencsétlen vagy."
-Ijj...
Nem nagyon tudtam mit mondani erre. Már az is fura volt, hogy ide terelődött a beszélgetés.
"Úristen, ez nagyon gáz!"- húzta a száját Boróka."Hogy lehetett Kati ilyen szerencsétlen? "
De Laci feltalálta magát.
-És? Egyébként mit csinálsz itt?
"Ide járok suliba. Egyébként meg kávét iszom."
-Zolit várom. Nemsokára itt kell lennie.
Nem akartam olyan lány benyomását kelteni, akit csak úgy meg lehet kapni, és már fél órával a találkozó előtt a helyszínen dekkol. Kicsit szépítettem a helyzeten.
-Az király. Szép páros lennétek - bólogatott kedvesen.
"Ja, szerintem is."
De hangosan inkább nem mondtam semmit.
Itt több percnyi kínos csend következett, ami alatt nem tudom, Laci miért nem kopott le.
Szerencsére Zoli kicsit előbb érkezett a vártnál.
-Sziasztok! Nahát, micsoda meglepetés! Így kettesben látni titeket!
Én azonban láttam a szemén, hogy nem túl kellemes számára ez a meglepetés. És nem tévedtem.
-Hát akkor én megyek is... Sziasztok! Kati, örülök, hogy találkoztunk - kisfiús szemével rám nézett, közben pedig félszegen mosolygott.
-Én is - motyogtam az orrom alatt.
Alighogy Laci elment, Zoli kérdőn nézett rám.
-Mi volt ez a találka? - meredt féltékenyen előre.
-Ez nem találka volt. Véletlen összefutás.
-Biztos?
"Jó ég, de féltékeny! Ha végig így fogja csinálni..."
-Na és mikor megyünk és hova? - próbáltam elterelni a kissé kínos témát.
Látszólag sikerrel jártam.
-Hát, arra gondoltam, hogy pénteken elmehetnénk vacsorázni. Mit szólsz? - szemei várakozásteljesen csillogtak.
-Nekem tetszik az ötlet - mosolyogtam rá. Továbbra sem bírtam betelni az égszínkék szemeivel.
-Érted mehetek?
Na, ez kínos. Gabival ezt nem tehetem meg. De azt sem mondhatom Zolinak, hogy ne már, azzal a barátnőmnek fájdalmat okoznál, mivel ő is szerelmes beléd.
-Ööö... oké.
A hamis cím megadása ér?
-Hová menjek?
-Nagymező utca 7. - vágtam rá kapásból, ami először az eszembe jutott. Apa unokatestvéréék. Tökéletes.
-Akkor este hétre érted megyek - kacsintott rám. - Rohanok előadásra! Te nem mész?
-Csak háromkor lesz.
-Hát, további kellemes időtöltést, addig is - villant a szeme abba az irányba, amerre Laci elment.
-Meglesz, köszi.
Én pedig direkt nem fogok tudomást venni a féltékenységi jeleneteiről.
-Szia! - intettem bénán a kezemmel, és csak miután elment, vettem észre, hogy én végig ültem, ő pedig állt. Tuti kellemetlen volt neki. Na mindegy mostmár...
Ahogy gondolataimba mélyedve tologattam az asztalon az üres papírpoharat, egy cetlit láttam meg a szemem sarkából. Biztos voltam benne, hogy mikor érkeztem, még nem volt ott.
Izgatottan hajtogattam szét a papírt. Rejtély, király!
"Vigyázz Zolival! Nagy nőcsábász. Laci"
Ennyit a rejtélyekről. A féltékeny nemjóját ennek a Lacinak!
-És? Egyébként mit csinálsz itt?
"Ide járok suliba. Egyébként meg kávét iszom."
-Zolit várom. Nemsokára itt kell lennie.
Nem akartam olyan lány benyomását kelteni, akit csak úgy meg lehet kapni, és már fél órával a találkozó előtt a helyszínen dekkol. Kicsit szépítettem a helyzeten.
-Az király. Szép páros lennétek - bólogatott kedvesen.
"Ja, szerintem is."
De hangosan inkább nem mondtam semmit.
Itt több percnyi kínos csend következett, ami alatt nem tudom, Laci miért nem kopott le.
Szerencsére Zoli kicsit előbb érkezett a vártnál.
-Sziasztok! Nahát, micsoda meglepetés! Így kettesben látni titeket!
Én azonban láttam a szemén, hogy nem túl kellemes számára ez a meglepetés. És nem tévedtem.
-Hát akkor én megyek is... Sziasztok! Kati, örülök, hogy találkoztunk - kisfiús szemével rám nézett, közben pedig félszegen mosolygott.
-Én is - motyogtam az orrom alatt.
Alighogy Laci elment, Zoli kérdőn nézett rám.
-Mi volt ez a találka? - meredt féltékenyen előre.
-Ez nem találka volt. Véletlen összefutás.
-Biztos?
"Jó ég, de féltékeny! Ha végig így fogja csinálni..."
-Na és mikor megyünk és hova? - próbáltam elterelni a kissé kínos témát.
Látszólag sikerrel jártam.
-Hát, arra gondoltam, hogy pénteken elmehetnénk vacsorázni. Mit szólsz? - szemei várakozásteljesen csillogtak.
-Nekem tetszik az ötlet - mosolyogtam rá. Továbbra sem bírtam betelni az égszínkék szemeivel.
-Érted mehetek?
Na, ez kínos. Gabival ezt nem tehetem meg. De azt sem mondhatom Zolinak, hogy ne már, azzal a barátnőmnek fájdalmat okoznál, mivel ő is szerelmes beléd.
-Ööö... oké.
A hamis cím megadása ér?
-Hová menjek?
-Nagymező utca 7. - vágtam rá kapásból, ami először az eszembe jutott. Apa unokatestvéréék. Tökéletes.
-Akkor este hétre érted megyek - kacsintott rám. - Rohanok előadásra! Te nem mész?
-Csak háromkor lesz.
-Hát, további kellemes időtöltést, addig is - villant a szeme abba az irányba, amerre Laci elment.
-Meglesz, köszi.
Én pedig direkt nem fogok tudomást venni a féltékenységi jeleneteiről.
-Szia! - intettem bénán a kezemmel, és csak miután elment, vettem észre, hogy én végig ültem, ő pedig állt. Tuti kellemetlen volt neki. Na mindegy mostmár...
Ahogy gondolataimba mélyedve tologattam az asztalon az üres papírpoharat, egy cetlit láttam meg a szemem sarkából. Biztos voltam benne, hogy mikor érkeztem, még nem volt ott.
Izgatottan hajtogattam szét a papírt. Rejtély, király!
"Vigyázz Zolival! Nagy nőcsábász. Laci"
Ennyit a rejtélyekről. A féltékeny nemjóját ennek a Lacinak!
Boróka meglepetten kapta fel a fejét a sebességváltozásra. A kocsi zökkenve állt meg egy plébánia-kinézetű ház előtt.
-Megérkeztünk! - jelentette ki boldogan Mária néni.
Boróka kinézett az autó ablakán. Kint már szürkült, de így is remekül lehetett látni a plébániát, és a vele szemben álló, kis, fehér mészkő templomot.
Antal atya szállt ki először, és kihúzta a kocsi oldalajtaját, hogy a hátrább ülők is kijussanak az autóból.
Bogi óvatosan emelte ki a még mindig békésen alvó Zsofikát.
Kinyílt a plébánia ajtaja, és egy meglehetősen idős pap lépett ki a házból.
-Dicsértessék a Jézus Krisztus! - kiáltott oda Bogi.
-Mindörökké, ámen! - az atya arca felderült, mikor felismerte látogatóit.
-Gyertek csak beljebb! Már vártunk titeket! Az előesti szentmise is nemsokára kezdődik. Juli néni már aggódott, hogy nem is értek ide!
Boróka a felnyitott csomagtartóhoz lépett, hogy előrámolja a hátizsákokat és táskákat.
-Hagyd, majd én - tolta arrébb Tamás, hogy ő emelje ki a Mária néni által sütivel degeszre tömött szatyrokat.
A plébánia egy hegy oldalába épített, kedves kis házikó volt. Kisebb, mint ahol Boróka lakott, de hamarosan kiderült, hogy ennek a személyzet létszáma az oka. Péter atya és Juli néni, a testvére, kettesben éltek a plébánián.
A ház mérete miatt Boróka közös szobát kapott Bogival, a kislányokkal és Mária nénivel is.
Hamar kiderült azonban, hogy még így is egyel kevesebb az ágy.
-Én akarok Borókával aludni! - sikkantott fel Zsófika.
-Nem, nem alhatsz Borókával, mert nem tudna tőled rendesen pihenni - mondta Bogi, miközben kipakolta a táskájából a lányok pizsamáját.
-Hagyd, Bogi, nyugodtan alhat velem - mosolygott Boróka a kislányra.
-Juppí, hallottad, anya?
-Biztos?
-Persze. Nekem is van kistestvérem, bírom a kiképzést.
Boróka már nagyon várta, hogy találkozhasson a barátnőivel, akik a kórus különbuszával jönnek majd holnap. Azóta nem látta őket, hogy odakerült a plébániára. A szüleivel találkozott vasárnap a misén, de a lányok nem voltak ott. Valakinek pedig már muszáj volt mesélnie a kispapos esetről. Lehetőleg élőben, nem virtuálisan. Na és persze nem Boginak, aki azért mégiscsak felnőtt, még ha nem is sokkal idősebb, mint Boróka.
Az előesti szentmise nagyon rövid volt. Borókának alig tűnt egy szempillantásnak. Az énekeknél elképzelte, hogy ő orgonál, és a levegőben játszotta a kíséretet. Tamás meg is dicsérte a mise végén.
-Látom, Boróka, egész jól fejlődsz! Néhány hét, és még engem is leorgonálsz majd, éppen ezért inkább te fogsz játszani kettő misén is.
A lány kissé megrettent, bár tudta, hogy ez a kötelessége.
Vacsora után Boróka vállalta, hogy lefekteti a gyerekeket, hogy a felnőttek nyugodtan tudjanak beszélgetni. Zsófika nem nagyon akart aludni, ezért Borókának is le kellett mellé feküdni. A kislány szuszogása azonban olyan megnyugtató volt, hogy Boróka - az éberség ellenére, amit érzett - nagyon hamar mély álomba merült.
-Megérkeztünk! - jelentette ki boldogan Mária néni.
Boróka kinézett az autó ablakán. Kint már szürkült, de így is remekül lehetett látni a plébániát, és a vele szemben álló, kis, fehér mészkő templomot.
Antal atya szállt ki először, és kihúzta a kocsi oldalajtaját, hogy a hátrább ülők is kijussanak az autóból.
Bogi óvatosan emelte ki a még mindig békésen alvó Zsofikát.
Kinyílt a plébánia ajtaja, és egy meglehetősen idős pap lépett ki a házból.
-Dicsértessék a Jézus Krisztus! - kiáltott oda Bogi.
-Mindörökké, ámen! - az atya arca felderült, mikor felismerte látogatóit.
-Gyertek csak beljebb! Már vártunk titeket! Az előesti szentmise is nemsokára kezdődik. Juli néni már aggódott, hogy nem is értek ide!
Boróka a felnyitott csomagtartóhoz lépett, hogy előrámolja a hátizsákokat és táskákat.
-Hagyd, majd én - tolta arrébb Tamás, hogy ő emelje ki a Mária néni által sütivel degeszre tömött szatyrokat.
A plébánia egy hegy oldalába épített, kedves kis házikó volt. Kisebb, mint ahol Boróka lakott, de hamarosan kiderült, hogy ennek a személyzet létszáma az oka. Péter atya és Juli néni, a testvére, kettesben éltek a plébánián.
A ház mérete miatt Boróka közös szobát kapott Bogival, a kislányokkal és Mária nénivel is.
Hamar kiderült azonban, hogy még így is egyel kevesebb az ágy.
-Én akarok Borókával aludni! - sikkantott fel Zsófika.
-Nem, nem alhatsz Borókával, mert nem tudna tőled rendesen pihenni - mondta Bogi, miközben kipakolta a táskájából a lányok pizsamáját.
-Hagyd, Bogi, nyugodtan alhat velem - mosolygott Boróka a kislányra.
-Juppí, hallottad, anya?
-Biztos?
-Persze. Nekem is van kistestvérem, bírom a kiképzést.
Boróka már nagyon várta, hogy találkozhasson a barátnőivel, akik a kórus különbuszával jönnek majd holnap. Azóta nem látta őket, hogy odakerült a plébániára. A szüleivel találkozott vasárnap a misén, de a lányok nem voltak ott. Valakinek pedig már muszáj volt mesélnie a kispapos esetről. Lehetőleg élőben, nem virtuálisan. Na és persze nem Boginak, aki azért mégiscsak felnőtt, még ha nem is sokkal idősebb, mint Boróka.
Az előesti szentmise nagyon rövid volt. Borókának alig tűnt egy szempillantásnak. Az énekeknél elképzelte, hogy ő orgonál, és a levegőben játszotta a kíséretet. Tamás meg is dicsérte a mise végén.
-Látom, Boróka, egész jól fejlődsz! Néhány hét, és még engem is leorgonálsz majd, éppen ezért inkább te fogsz játszani kettő misén is.
A lány kissé megrettent, bár tudta, hogy ez a kötelessége.
Vacsora után Boróka vállalta, hogy lefekteti a gyerekeket, hogy a felnőttek nyugodtan tudjanak beszélgetni. Zsófika nem nagyon akart aludni, ezért Borókának is le kellett mellé feküdni. A kislány szuszogása azonban olyan megnyugtató volt, hogy Boróka - az éberség ellenére, amit érzett - nagyon hamar mély álomba merült.
Másnap reggel a korai fekvés miatt korán is kelt. Még
mindenki aludt, de ő már egy szemhunyásnyit sem bírt volna az ágyban
maradni. Ránézett a telefonja kijelzőére, ami fél hetet mutatott.
"Csoda, hogy még nincs fent senki?!"- gondolta megnyugodva Boróka. Fogta a melegítőjét, meg egy tiszta pólót, hogy elmenjen futni reggeli előtt.
Ahogy kiért a kapun, jobbra fordult, mert emlékei szerint arra lehetett lejutni a Duna-partra, ő pedig most ott akart futni.
Alig ment pár száz métert , máris meglátta a fényesen csillogó víztükröt. Máris sajnálta, hogy nem hozott magával fürdőruhát, így csak belesétálni tudott a vízbe, ami ezen a korai órán még gyönyörű átlátszó volt.
Mire visszért a plébániára, már csak Tamás aludt, a többiek óriási hangzavart keltve mászkáltak fel-alá a házban.
Boróka várakozásteljesen pillantott az órájára: már csak másfél óra, és itt lesz a kórus! Igaz, hogy mise előtt nem nagyon tudnak majd beszélni, de utána... Elmondhatja végre barátnőinek, ami a szívét nyomja.
Hogy gyorsabban teljen az idő, Boróka vállalta, hogy segít Boginak és Mária néninek megtetríteni a templomkertben, hogy a mise után a falu apraja-nagyja ott tudjon ebédelni.
Miközben pakolászták a műanyag tányérokat, Bogi váratlanul megszólalt.
-Már csak másfél hét, és jön a kispap a plébániára.
-Ide? - kérdezte meg Boróka, szinte oda sem figyelve a nőre.
-Nem, hozzánk.
Boróka kezében megállt a kenyérvágó kés. Szerencsére Bogi épp háttal állt neki, különben nagyon megrémült volna, ha látja a lány halálsápadt arcát.
"Mi van...ha ez az a kispap lesz?"- Borókán félelem hullámzott végig.
-Ismered? - kérdezte meg gyorsan Bogitól, nehogy feltűnő legyen a hallgatása.
-Nem. Még a nevét sem tudom.
"Huh, akkor valószínűleg messzebbről jön, és nem ő lesz"- nyugodott meg Boróka.
-Boró!
A lány sikkantva fordult hátra.
-Dodó! Fruzsi!
A három lány ugrándozva ölelte át egymást.
-Van most öt percetek, vagy rögtön mentek próbálni?
-Ha valami életbevágóan fontos, akor van - mosolygott barátnőjére Dodó.
-Elég érdekes...
-Akkor jöhet! - lelkesedett Fruzsi.
Boróka gyorsan átgondolta, amit mondani akart, aztán nagy levegőt véve belevágott.
-Szóval. A múlt héten ministráns tábor volt a plébánián, és szerdán bevittük őket a Szaléziánumba, megnézni a kiállítást. Én lemaradtam...
-A lényeget, Boró, már nagyon felcsigáztál - ugrált Dodó, mint aki mindjárt hiperventillál.
-Jól van, mondom. És nem találtam sehol Bogiékat...
-Tényleg, milyenek a kislányai? - vágott közbe Fruzsi csillogó szemmel.
-Irtó aranyosak, de befejezhetném?
-Ja, persze, bocsi.
-Na, és éppen nem tudtam, mit csináljak, mikor szembejött egy kispap a folyosón, és megmutatta, merre mentek Bogiék. Mikor elmentünk egymás mellett, mindketten visszanéztünk, és... olyan volt, mintha... szemeztünk volna.
-Hagy találjam ki, tetszik neked?
-Dehogyis, hogy gondolod? - háborodott fel Boróka. - Azért mégiscsak egy papnövendékről beszélünk!
-Aki lehet, hogy nagyon helyes!
-Nem, abszolút nyomi. És PAPNÖVENDÉK!
-Na ja, ez így már bajosabb...
"Csoda, hogy még nincs fent senki?!"- gondolta megnyugodva Boróka. Fogta a melegítőjét, meg egy tiszta pólót, hogy elmenjen futni reggeli előtt.
Ahogy kiért a kapun, jobbra fordult, mert emlékei szerint arra lehetett lejutni a Duna-partra, ő pedig most ott akart futni.
Alig ment pár száz métert , máris meglátta a fényesen csillogó víztükröt. Máris sajnálta, hogy nem hozott magával fürdőruhát, így csak belesétálni tudott a vízbe, ami ezen a korai órán még gyönyörű átlátszó volt.
Mire visszért a plébániára, már csak Tamás aludt, a többiek óriási hangzavart keltve mászkáltak fel-alá a házban.
Boróka várakozásteljesen pillantott az órájára: már csak másfél óra, és itt lesz a kórus! Igaz, hogy mise előtt nem nagyon tudnak majd beszélni, de utána... Elmondhatja végre barátnőinek, ami a szívét nyomja.
Hogy gyorsabban teljen az idő, Boróka vállalta, hogy segít Boginak és Mária néninek megtetríteni a templomkertben, hogy a mise után a falu apraja-nagyja ott tudjon ebédelni.
Miközben pakolászták a műanyag tányérokat, Bogi váratlanul megszólalt.
-Már csak másfél hét, és jön a kispap a plébániára.
-Ide? - kérdezte meg Boróka, szinte oda sem figyelve a nőre.
-Nem, hozzánk.
Boróka kezében megállt a kenyérvágó kés. Szerencsére Bogi épp háttal állt neki, különben nagyon megrémült volna, ha látja a lány halálsápadt arcát.
"Mi van...ha ez az a kispap lesz?"- Borókán félelem hullámzott végig.
-Ismered? - kérdezte meg gyorsan Bogitól, nehogy feltűnő legyen a hallgatása.
-Nem. Még a nevét sem tudom.
"Huh, akkor valószínűleg messzebbről jön, és nem ő lesz"- nyugodott meg Boróka.
-Boró!
A lány sikkantva fordult hátra.
-Dodó! Fruzsi!
A három lány ugrándozva ölelte át egymást.
-Van most öt percetek, vagy rögtön mentek próbálni?
-Ha valami életbevágóan fontos, akor van - mosolygott barátnőjére Dodó.
-Elég érdekes...
-Akkor jöhet! - lelkesedett Fruzsi.
Boróka gyorsan átgondolta, amit mondani akart, aztán nagy levegőt véve belevágott.
-Szóval. A múlt héten ministráns tábor volt a plébánián, és szerdán bevittük őket a Szaléziánumba, megnézni a kiállítást. Én lemaradtam...
-A lényeget, Boró, már nagyon felcsigáztál - ugrált Dodó, mint aki mindjárt hiperventillál.
-Jól van, mondom. És nem találtam sehol Bogiékat...
-Tényleg, milyenek a kislányai? - vágott közbe Fruzsi csillogó szemmel.
-Irtó aranyosak, de befejezhetném?
-Ja, persze, bocsi.
-Na, és éppen nem tudtam, mit csináljak, mikor szembejött egy kispap a folyosón, és megmutatta, merre mentek Bogiék. Mikor elmentünk egymás mellett, mindketten visszanéztünk, és... olyan volt, mintha... szemeztünk volna.
-Hagy találjam ki, tetszik neked?
-Dehogyis, hogy gondolod? - háborodott fel Boróka. - Azért mégiscsak egy papnövendékről beszélünk!
-Aki lehet, hogy nagyon helyes!
-Nem, abszolút nyomi. És PAPNÖVENDÉK!
-Na ja, ez így már bajosabb...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése