11. Rész

 Sziasztok, Manók! :)

Íme, egy nap késéssel, de itt a 11. rész. Remélem, elnyeri tetszéseteket. Aki még nem látta, és nincs otthon a vallásos világban, annak ajánlom figyelmébe a laikusoknak is könnyen értelmezhető "Ki kicsoda?" oldalt. ;)

Nagyon szépen köszönöm ezen kívül a 17 feliratkozót, olyan jó látni, hogy ennyiteket érdekel a történetem! :)

Ezen kívül még a facebookos lájkokat és az itteni kommenteket is köszönöm, s nézzetek még be a kritikák oldalra is, ahol már három kritika olvasható a blogomról! :)

Na, be is fogtam, a végén még találkozunk! ;)

Puszi: Pritty Pratty

A fiú - ezek szerint Norbi, mostmár neve is volt a papnövendéknek - szintén döbbenten nézett Borókára. Mert ő volt az, aki az Érsekségi Központban útba igazította a lányt.
Egyedül talán Bogi vette észre, hogy valami nincs rendben, mert Boróka gyorsan leplezte rémületét, meglepődöttségét, és ijedtségét. Ahogy felöltötte maszkját, mintha saját nyelvet beszéltek volna a fiúval, Norbi arcáról is eltűnt a döbbenet. Mintha értette volna, hogy a lány nem akarja a körülöttük lévők tudtára adni, hogy ők ketten már ismerik egymást.
- Öhm... szia - Boróka tette meg az első lépést a fiú felé, aki erre rögtön lerázta magáról a faarcát, s erőteljesen megrázta a fele nyújtott kezet.
"Mint a hollywood-i filmekben. Nem gondoltam volna, hogy ez a valóságban is előfordulhat. Elektromos szikrák. Puha a keze. De fura ez az érzés!"
Boróka fejében kusza, össze nem illő gondolatok keringtek, mialatt a kézfogás történt. Ismét elpirult, mint a kiránduláson, mire Norbi elkapta a tekintetét, s hátrált pár lépést.
- Szia - mondta aztán ő is.
Bogi úgy érezte, muszáj közbelépnie, mert lassan a többieknek is kezdett derengeni, hogy valami nincs rendben.
- Norbi, ő itt Boróka. Boróka, ő itt Norbi - mutogatott, hevesen gesztikulálva, miközben szeme sarkából figyelte, hogy sikeres-e a művelete.
Úgy tűnt, a plébánia többi lakóját nem nagyon hatják meg a történések. Mária néni már el is tűnt a konyhában, hogy folytassa az ebédet, a kislányok egymás haját húzogatták, a három férfi pedig már bele is merült az az előtt elkezdett beszélgetésbe, hogy Norbi megjött volna.
Így Bogi is csak vállat vont, majd Mária néni után indult, hogy segítsen az idős asszonynak. Meg sem lepődött, hogy Boróka szinte pánikszerűen követi.
- Mi baj? - súgta hátra a nő, szigorúan bizalmas hangnemben.
- Semmi. Mi lenne? - lehelte a lány, teljes közömbösséget tettetve.
Bogi újból vállat vont, és bemasírozott a konyhába.
Boróka utána.
- Mária néni! Mi lesz az ebéd? - csicseregte Boróka, mintha nem most teljesült volna be élete egyik rémálma.
- Kapros-uborkás-tejfölös tészta, tonhalsalátával. Előtte gyümölcsleves, utána házi málnafagyi. Segítesz teríteni?
Boróka dühösen csapkodta a tányérokat az asztal lapjához.
"Hát ez remek. Mintha kifordult volna önmagából a világ!" - füstölgött.

Ebéd után István atya idegenvezetést tartott Norbinak, így Boróka úgy döntött, ha már eddig el tudta kerülni - úgy-ahogy - a kínos helyzeteket, most sem kísérti a sorsot, és elmegy gyakorolni. A templomban aztán, orgonálás közben, kiadhatta magából a dühét és rémületét.
"Hát, nem tudom, mit fogok csinálni. Irtó kínos, hogy Norbi itt van. Mert a bemutatás is gázos volt már. De nem szaladhatok el a sorsom elől, amit Isten szánt nekem. Meg persze... nem is tudom, mit mondhatnék a többieknek. Bogi egész biztosan nem értené, mi a fenének megyek el, és dobom el magamtól ezt a remek megélhetési lehetőséget. Vagy mégis?"
- A templom az 1900-as évek elején épült, erdélyi stílusban - hallotta meg Boróka a karzat alól István atya hangját.
"Csak nem sikerül békén hagyniuk!" - azzal dühösen felpattant, és bebújt az elektromos orgona alá. Tudta, hogy úgy viselkedik, mint egy hatéves óvodás, de nem zavartatta magát. Ha ez kellet a nyugalmához, ő akár még hajót vezetni is megtanult volna.
- Az erdélyi stílus különösen jól megmutatkozik a fából készült karzaton - István atya és Norbi léptei már a lépcsőn csattogtak felfelé. Boróka még kisebbre húzta össze magát.
Szerencsére a két férfi csak futó pillantást vetett a karzatra, s már fordultak is vissza.
Mikor megszólalt Boróka telefonja, nem lehetne megmondani, ki ijedt meg jobban: a két férfi, vagy a lány maga.
István atya nőket megszégyenítő kecsességgel pördült, és szólalt meg.
- Ki van ott?
Ezzel egy időben Boróka meglepetésében nekidőlt az orgona láb-manuáljainak, amik így, hogy a hangszer nem volt áramtalanítva, hatalmasat szóltak.
"Na, ezt jól megcsináltam!" - Boróka vörös fejjel kászálódott fel, miközben megpróbálta elhallgattatni a folyamatosan csengő mobilt.
- Csak én. Leejtettem a telefonom.
István atya furcsálkodva húzta fel a szemöldökét, míg mögötte Norbi két kezébe temette az arcát.
"Szerintem pedig igenis jó hazugság volt!" - duzzogott magában Boróka. "Miért nem hiszik el?"
- Értem. Hát akkor további jó gyakorlást! - intett István atya majd meg is indult a lépcső felé. Norbi még megrázta a fejét, s követte idegenvezetőjét.
Amint becsapódott mögöttük a templom ajtaja, Boróka vörös fejjel zuttyant a padra.
"Hát ez nem lehet igaz! Ekkora égést! Remélem, legalább valami értelmes ember hívott, értelmes okból!"
A lány megnyitotta a híváslistát. A legfelső, előkelő helyen Dodó neve szerepelt.
"Dodó, kinyírlak, ha nem egetrengető lesz, amit mondani szeretnél!" - azzal megnyomta a hívás gombot.
- Szia, Dodó!
- Szia! Csak nincs valami baj? Olyan ideges a hangod! - Boróka minden nehézség nélkül el tudta képzelni, ahogy Dodó gondtalanul ücsörög az ágyán, és egyik szőke tincsével játszadozik.
- Argh. Mondd, miért hívtál?
- Ja, semmi különös, csak eszembe jutott, hogy ma jön a kispapotok, gondoltam, lelket öntök beléd.
- Drága Fleischer Dorottya! Legszívesebben most  azonnal kinyírnálak, és csak azért nem teszem, mert épp egy templomban vagyok, s nem tudok hozzád teleportálni.
- Öhm... bocsika! Igaz, miért is akarsz kinyírni? - Dodó homlok-ráncolva sétált fel-alá a volna túlsó végén.
- A kispap már megjött. Igen, képzeld Ő az.
- Na ne!
- Na de. Ezen kívül mikor Te, drága barátnőm, akkor hívtál, amikor éppen az orgona alatt bujkáltam!
- Mit csináltál az orgona alatt? - visított a nevetéstől Dodó.
- Bujkáltam.
- Nem értem.
- Jól van, na, hát az úgy volt... - Boróka töviről hegyire elmesélte barátnőjének a pár perce történteket.
- Te kész szerencsétlenség vagy, Orosz Boróka Perpétua!
- Ne mondd ki a harmadik nevemet!
- Most az egyszer...
- Dodó, rád fogom csapni a telefont! - fenyegetőzött Boróka.
- És hogy boldogulsz? - tudakolta komolyabb hangvétellel Dodó.
- Az orgonás eseten kívül? Szerencsére nem volt még komolyabb borzadály, azt leszámítva, hogy egyáltalán ő az a kispap, akivel fél évet egy fedél alatt kell töltenem.
- Szorult helyzet, meg kell hogy mondjam. De én bízom benne Boró, hogy végig csinálod zűrök nélkül! Ugye? - Boróka megijedt, mikor meghallotta a barátnője hangjából kicsendülő kétségbeesést.
- Nyugi, Dodó, ura vagyok a helyzetnek! - "Legalábbis egyelőre."
- Le kell tennem, bocsi, Boró, de Öcsit muszáj levinnem a strandra, fél órája rágja a fülem. Esetleg gyere te is!
- Nem tudok, ne haragudj! Gyakorolnom kell, tudod, vasárnap én játszom!
- Ja, tényleg! Aki mindig csak gyakorolgat...
- Jól van, nem kell beszólni, Antal atyától kaptam még egy hetet!
- Akkor holnapután lesz a nagy nap! Ahogy ismerem az Atyát, jól be akar majd égetni, és akkorra tesz, amikor a legtöbben várhatóak.
- Köszi, Dodó, én is szeretlek. Na, menj a strandra, ide hallom, ahogy Matyika üvölt.
- Megyek már, Öcsi! - kiabált, eltartva a telefont magától Dodó, de Boróka így is majd megsüketült. - Puszi, Bori, ne csinálj semmi hülyeséget, érted?
- Megpróbálom - sóhajtott a megszólított. - Szia!
- Szia!
Boróka lehuppant az orgonaszékre, és lapozgatni kezdte a kottákat. Megállapodott az egyiknél, és felcsapta a mostani vasárnapra kiírt énekeket.
- Futva jöttem elibéd, boldogságos szívvel...
Fél órával később fogta a mappáját, és visszaindult a plébániára. Próbált úgy szlalomozni, mikor belépett az ajtón, hogy Norbi még véletlenül se kerüljön a közelébe.
Ahogy elérte a szobáját, megkönnyebbülten rogyott az ágyra.
"Már most megterhelő ez a koncentrálás, pedig még fél napja se, hogy megérkezett az az idióta."

Norbi a bőröndje felett guggolva pakolta be a ruháit, az új szobájában.
Még emlékezett arra a napra, amikor a Szaléziánumban összetalálkozott Borókával. Volt valami abbnak a lányban, amitől aznap úgy érezte, hogy vissza kell pillantania. Az már csak hab volt a tortán, hogy a lány is visszanézett, és tekintetük összekapcsolódott.
Nehéz volt hát, amikor a plébánia nappalijában villámcsapásként érte a hír: ez a lány, Boróka, mégpedig - akár tetszik, akár nem - mától a munkatársa, úgymond. Már éppen kiverte volna a lányt a fejéből - különben is, hogy került oda? Ő kispap, vagy mi a szösz! - erre tessék.
Persze, nem volt mit tenni. Egy a feladata, semmi más: Istenre figyelni, hiszen nem véletlenül küldte annak idején a kis szülőfalujába Tibor atyát, akinek biztatására végül beadta a jelentkezését a szemináriumba. Egyszóval, ő majd csak teszi a dolgát, ez a lány pedig remélhetőleg nem lesz az útjában.
"Egyébként Boróka nagyon furcsa." - huppant le a frissen bevetett ágyra. "Ez az orgona alatt telefont kereső akciója is azt mutatja, hogy valami nem stimmel vele... Nem  elég volt! Lemegyek, és megnézem, tudok-e valamiben segíteni!"
Norbi határozottan pattant fel, kilépett a szobájából, és lement a földszintre.
Bogit a nappaliban találta, ahogy éppen a kislányokkal - vagy inkább a kislányok után - rendet rak.
- Szia, Norbi! Sikerült berendezkedned? - a nő éppen az előhagyott műanyag pónikat dobálta bele egy kosárba. Annus és Zsófika körülötte kergetőztek.
- Persze! Remek a kilátás! Mindig is szerettem volna, ha a Balatonra néz a szobám! Otthon sajnos túl messze laktunk a parttól. Azért jöttem, hátha tudok valamit segíteni.
- Pihenj csak le nyugodtan. Hisz tudod, az igazi nehézségek holnaputántól kezdődnek.
A nappali ajtajában Boróka jelent meg, így Norbi - annak ellenére, hogy az előző pillanatban még erősködött volna, hogy adjanak neki valamit, amivel elfoglalhatja magát - legyen az akár WC pucoló kefe - a lányt meglátva sürgősen távozott a nappali másik ajtaján.
Bogi és Boróka döbbenten néztek utána.
- Ezt megint mi lelte? Alig néhány órája van ott, és máris úgy viselkedik, mintha valamelyikünket megszállta volna az ördög!
Borókának akkor esett le, hogy Bogi nem ismerte fel Norbit. Nem tudja, hogy ő az a "szemezős" kispap az Érsekségi Központból.
- Ki tudja? - tárta szét a karját színpadiasan, miközben próbált az arcjátékából minden érzelmet nélkülözni.
- Na és te? Csak nem azért jöttél, hogy segíts nekem rendbe rakni a nappalit a két ördögfióka után?
- Ööö... Sürgős dolgom van! Pápá! - intett Boróka, miután felmérte a helyzetet, és kifutott az udvarra.
- Gondoltam! - kiáltott utána Bogi, a szemét forgatva.
Boróka odakint megkereste a legnagyobb fenyőt, majd az árnyékában leterítette a magával hozott pokrócot, leheveredett, és előkapta a naplót.
"Azóta erre a pillanatra várok, hogy Veronika elhagyta a rendelőt!"

Nem tudtam, hogy higyjek-e Zolinak. Akartam hinni, olyan jó lett volna, ha nem, és az arcába tudom kiáltani, hogy köcsög, de nem ment. Furcsának és szentimentálisnak hathat, de akkor már az övé volt a szívem.
-... meg tudsz bocsátani? - Zoli kacsintott egyet, s én teljesen kész voltam.
- Persze. Jófej vagy, hogy próbálsz Lacinak segíteni, de öhm... azt hiszem, Gabinak nem éppen ő a zsánere.
Nem akartam megbántani Lacit, bár a múltkori kávés-cetlis eset nem plusz jel volt  a számláján.
- Tudnánk úgy tenni, mintha ez az egész első, balul elsült randi meg sem történt volna?
Boldogan bólintottam rá a kérésre. Már csak az volt a kérdés, hogy Gabit  mennyire rázzák meg az események ilyen fejleményei...

"Kati, túl könnyen bocsátottál meg. Érzem, hogy ebből még baj lesz!"

Január 24., kedd
Drága Virágszálaim!
Azt beszéltük meg Zolival, hogy ma reggel értem jön,mivel tudtam, hogy Gabinak csak tízre kell bemenni az egyetemre. Nem aggódtam, hogy bármi balul sülhetne el. Minden jól is alakult.
Halkan reggeliztem, majd a mosogatnivalót ott hagytam barátnőmre, nehogy a csöröpölésre felébredjen.
Nem sokáig halogathattam már a muszáj-beszélgetést, ahol Gabival mindent tisztáznunk kell, de egyelőre nem akartam tudomást venni a problémákról.
Szerettem volna kicsit szerelmes lenni.
Csak egy kis boldogságot akartam.
Nagy gáz volt viszont az, hogy Zolit a múltkor nem oda küldtem, ahol lakunk. Tehát ha nem akartam zűrt, most is oda kellett volna hívnom. Ehelyett az  Andrássyra beszéltünk meg találkozót, ami nekem azért volt jó, mert nem kellett olyan sokat gyalogolnom.

"Értem én, Kati, hogy azt akarod, hogy a lányaid minden lépésedet értsék, de unom már ezt a sok rizsát!"

A megbeszélt időpontban aztán egy öreg bérháznál találkoztunk. Zoli kezében egy csokor szegfű volt, nem tudom, hogy találta ki  hogy melyik a kedvenc virágom.

"Micsoda különbségek udvarlás terén! A mostaniról ne is beszéljünk, de ami régen volt! Én is ilyen pasit szeretnék!"
- Szia! Ne haragudj a zavarásért, a nagybátyámat keresem. Kántor.
Boróka akkorát csapott ijedtében a napló tetejére, hogy piros lett a tenyere. Nem mellesleg fájt is.
- Nem szeretnélek megzavarni az olvasásban, még kevésbé szeretném elolvasni azt a füzetet, hacsak nem kényszerítesz rá, úgyhogy ne aggódj.
Boróka végre felnézett. Előtte Mr. Tökéletes állt: haja szőke, szem sötétzöld, arany pöttyökkel. A fiú furcsán ejtette a magyar szavakat.
A lány köpni-nyelni nem tudott. Szó se róla, nem lett volna ellenére egy ilyen fiú, bár most... semmit sem érzett. A szíve egy darab kő volt. Megrémült.
A beszélgetés foszlányaira István atya jelent meg az ajtóban.
- Boróka, ki ez a fiú?
- Azt mondja, Tamás unokaöccse - tárta szét a karját Boró, az iménti felismeréstől még mindig sokkosan.
- Akkor gyertek be, máris hívom Tamást!
Boróka bevezette a vendéget a nappaliba, ahol Bogi máris beszélni kezdett, ahogy meglátta a vendéget. A lányt pedig limonádéért küldte a konyhába.
- Ott van a konyhapulton, most csináltam! - instruálta még Borókát.
Boró kiment a konyhába, a pultnak támaszkodva azonban Norbit találta. Hátrahajtott fejjel itta a limonádét.
A lány szíve ezer apró darabra robbant szét, hogy újra összeálljon, mint valami génkezelt gyurma, s puhán pattogjon mellkasában ide-oda. Az érzés, ami Tamás unokaöccsétől kellett volna, hogy rátelepedjen, most csapott le, milliónyi szikraként robbanva a lány szívében, lelkében, eszében.
Ijedten kapott az asztal széle után. Norbi pohara abban a pillanatban találkozott a konyhapulttal, s a férfi ránézett.
- Jól vagy? - ráncolta össze a homlokát kedvesen.
- Persze - suttogta a lány. - Látogatónk érkezett - mondta aztán teljesen normális hangsúllyal, megacélozva szívét és lelkét. - Tamás unokaöccse. Viszek neki limonádét.
Norbi aprót biccentett, majd a lány mellett elhaladva kiment a konyhából.
Boróka remegő kézzel nyúlt a kancsó után.
"Ez így nem mehet tovább! Utálatosnak kell lennem, hogy érezze, nem vagyok irányába kedves. Ez az érzés rémületes!"
A lány a pohár frissítővel tért vissza a nappaliba, ahol Tamás már javában beszélgetett titokzatos unokaöccsével, aki "szépfiúsan", nagy terpeszben, szétvetett karokkal fetrengett a kanapén.
- Hoztam limonádét! - pakolta le Boróka a kezében tartott poharat a nappali asztalkájára. - Tamás, neked is hozzak?
- Igen, köszönöm.
Boróka újból kiment a konyhába, ezúttal viszont szerencsér senki sem zavarta meg ténykedésében.
Tamás - miután megkapta a limonádét - úgy érezte illendőnek, ha bemutatja egymásnak a két fiatalt.
- Boróka, ő itt az unokaöcsém, Ádám, a bátyám fia. Édesanyja orosz származású, kint is élnek, ezért Ádám kicsit törve beszéli a nyelvünket.
"Á, hát innen a fura akcentus!"
- Örülök, hogy találkoztunk, Orosz Boróka vagyok - fogott egymással kezet a két fiatal.
Ádám jót derült Boró vezetéknevén, váltottak pár szót, majd a lány felment a szobájába.
A fiú sem maradt sokáig.
Tamás gondterhelten nézett unokaöccse után az ablakból, mikor elment, s lakrészük felé vette az irányt.

És akkor a kérdések:

1., Mit gondoltok a találkozásról? Erre számítottatok vagy nagyon nem?

2., Szerintetek lesz valami kavarc Ásámmal?

3., Vajon menni fog Borónak az, hogy undokoskodjon Norbival?

4., És a fiú vajon hogy fog reagálni?

+ Bármi, amit szívesen megosztanátok velem! :)

Vasárnap találkozunk! (remélhetőleg!)